2028-ra érkezik a „zéró emissziós” épületenergetikai követelmény – mit jelent ez az épületgépészeknek?
Megjelent: Épületgépész 2026/4 – szeptember
Az EU épületek energiahatékonyságáról szóló, 2024/1275 számú irányelve, az EPBD előírásai szerint 2028-tól az új középületeknek, 2030-tól minden új épületnek zéró emissziósnak, avagy kibocsátásmentesnek kell lenni. Az irányelv kizárja a fosszilis tüzelőanyaggal működő önálló kazánok használatát új építésű épületekben, valamilyen formában kötelező lesz a megújuló energia használata, és műszakilag szabályozhatóvá kell tenni az energiavételt, tárolást és termelést is. Fontos változás lesz még, hogy nem csak az épületek energiafogyasztására lesz követelmény, mint jelenleg, hanem a teljes életciklusra számított karbonlábnyomra is.
Cikkünk megírásában Szarvas Gábor, a HuGBC zérókarbon- és zöldfinanszírozás-nagykövete, valamint a fenntartható ingatlanpiaci tanácsadással foglalkozó Greenbors Consulting vezetője segített.
Harc a klímaváltozás ellen
A klímaváltozás elleni harc egyik kiemelt területe az építőipar, hiszen az épületeink felépítése és üzemeltetése még mindig rengeteg fosszilis energiát igényel. Ezért készült el annak idején az EPBD, az EU épületenergetikai irányelve, hogy ez a rengeteg energiafelhasználás és a vele járó környezetszennyezés csökkenjen, majd ezért szigorították tovább 2024- ben. Ez az irányelv minden tagállam számára kötelező, a magyarországi jogharmonizációval kapcsolatos egyeztetések jelenleg is zajlanak.
Az EPBD átültetése több meglévő jog szabály módosítását, illetve újak kidol gozását is szükségessé teszi. Van, amivel kapcsolatban nagyobb az egyes országok mozgástere – pl. hogy hogyan kell ki számolni a beépített karbonértékét.És vannak olyan részei is az EPBD-nek, ahol valószínűtlen, hogy a magyar szabályozás eltér majd az unióstól – ilyen pl. az, hogy semmi féle fosszilis energiával működő berendezést nem szabad majd beépíteni új építésű épületekbe. Lássuk az egyes részletszabályokat, és hogy hol tart az egyeztetés!
Zéró emissziós épület energiafogyasztása: közel nulla – 10%
Az aktuális menetrend a „zéró emissziós” követelményszint bevezetésére a következő:
2028-tól minden új, állami tulajdonban lévő épület „zéró emissziós” kell, hogy legyen,
2030-tól minden új épület „zéró emissziós” kell, hogy legyen.
A jelenlegi követelmény az összesített energetikai jellemzőre lakóépületeknél 76 kWh/m²/év. Ebben benne van az épületfűtési, szellőzési-hűtési és HMV előállítási energiaigény segédenergiával együtt éves szinten, primer energiás szorzóval számolva.
Minden más rendeltetésű épületre a referenciaépület számítási módszere alapján számolunk. A zéró emissziós épületek energiaigénye további legalább 10%-kal lesz alacsonyabb, mint a jelenlegi követelményérték.
A jelenlegi követelmények szerint tehát a fűtésre, szellőzésre, hűtésre és HMV termelésre fordított éves fogyasztás egy 150 m²-es lakóháznál maximum 11 400 kWh-nyi primer energia lehet.
Miért számít, hogy nem valós fogyasztást (másképpen végenergia-igényt), hanem primer energiában megadott fogyasztást határoz meg az energetikai követelmény? Azért, mert attól függ a primerenergia-szorzó nagysága, hogy az adott energiahordozó előállítása, amit az épületben valójában használunk, mennyire környezetbarát. Ha szimplán elektromos fűtéssel fűtenénk, bojlerrel állítanánk elő a vizet, akkor a primer energia-szorzó nagysága 2,3 lenne, hiszen az elektromos áram előállítása részben még mindig fosszilis energiából, szénből, gázból történik, és az áram szállítási hálózati vesztesége is nagy.
Már a jelenlegi szint is meglehetősen szigorú, de ehhez már hozzászoktak az építészek, épületgépészek, energetikai tanúsítók és a kivitelezők is. A szigorúbb követelményeket kicsit vastagabb hőszigetelésekkel, hőhídmentes kialakítással, jobb felület-térfogat aránnyal, megújuló energiák alkalmazásával és hatékonyabb, jobban szabályozott fűtési-hűtési, HMV-előállítási rendszerekkel nem lesz nehéz teljesíteni.
Az épületben nem lehet fosszilisenergia-felhasználás
Ha a magyar szabályozás is követi az uniós irányelvet, akkor 2028-tól az új középületekbe, 2030-ra pedig minden új épületbe tilos lesz betervezni és beépíteni fosszilis energiával működő berendezéseket – ami a magyar viszonyok között leginkább a földgázkazánok tiltását jelenti. Ez sem lesz egy megugorhatatlan követelmény, hiszen évről évre egyre kevesebb új épületbe kerül gázkazán, és egyre többe hőszivattyú. 2025-ös adataink még nincsenek, de 2024-ben mindössze 2949 új építésű lakásba került lakásközponti gázkazán, 1451-et pedig épületközponti gázfűtéses rendszerrel szereltek fel. Ehhez képest már 6689 lakást fűtött hőszivattyús berendezés. Új építésű közintézményekben pedig már évek óta a hőszivattyús rendszerek dominálnak, 2028-tól csak annyi a változás, hogy földgázos hibrid rendszert is tilos lesz betervezni.
Az épület energiaellátása megújuló energiából valósuljon meg
Az irányelv azt is meghatározza, hogy mivel kell helyettesíteni a földgázkazánokat:
helyszínen, azaz az épülettel fizikai kapcsolatban lévő rendszerrel előállított megújuló energiával (nap-, szél-, geotermikus energia, biomassza),
megújuló energiát használó energiaközösségen keresztül,
hatékony és alacsony karbonkibocsátású távhővel, távfűtéssel,
egyéb tiszta energiával.
Ez utóbbi tekintetében lehetőség van tagállami szinten meghatározni a kibocsátásmentes energiaforrásokat, pl. az épülettel nem közvetlen kapcsolatban előállított megújuló energia, valamint atomenergia-alapú hálózati áram használatát.
Hőszivattyú + napelem: elég lesz a „zéró kibocsátású” szinthez?
Felmerül a kérdés, hogy megfelelünk-e majd a követelménynek, ha tervezünk egy épületet, mondjuk, a legkézenfekvőbb épületgépészeti megoldással, amivel a jelenlegi új építésű épületek zöme amúgy is épül: levegő-víz hőszivattyúval. Ilyenkor nagyrészt megújuló energiát használunk az épület hűtési-fűtési, HMV-előállítási energiaellátására, hiszen a környezetből kivont hőenergia megújuló energiának számít – és nem megújuló energiát is, hiszen a hőszivattyú működéséhez hálózati áram is kell. Ez pedig jelenleg sajnos még nagy arányban fosszilis energiahordozókból készül.
Elegendő lesz a zéró kibocsátási szinthez, ha napelemes rendszer is lesz a házon? A napelemes rendszer a házon csak tavasszal, nyáron és ősszel termel elegendő energiát a ház fogyasztásának fedezésére, télen nem, amikor a hőszivattyú a legtöbb energiát fogyasztja. Ezen semmiféle akkumulátor nem segít, hiszen az a napon belüli fogyasztásingadozás kisimítására jó, de nyárról télre nem tudjuk eltárolni vele az áramfelesleget. Ha nincs „kéznél” energiaközösség, sem a távhő nem alternatíva, akkor mi lesz a megoldás?
Szarvas Gábor szerint:
Az irányelv szerint valóban meg kell oldani a teljes kibocsátásmentességet az épület energiaellátásában. A megjelölt példa nagyon jól illusztrálja a feladat lehetséges megoldását. Egy családi ház esetében a hőszivattyú és a napelemrendszer alkalmazásával jó eséllyel megoldható a feladat, ugyanis az EU megengedi az itthon úgynevezett »szaldós« elszámolásnak nevezett számítási megoldást. E szerint amennyiben a napos időszakban a napelem többet termel, mint a ház igénye, és a hálózatba vissza is termel, akkor egy energiahatékony ház esetében éves szinten a napelemtermelés és az éves energiafogyasztás ki tudja kompenzálni egymást. (Én ilyen házban élek, tehát konkrét példa mutatja, hogy ez megvalósítható.)
Az a nehezebb helyzet, amikor egy társasházról van szó, ahol a tető – esetleg még a homlokzat felhasználható – felülete nem tud elégséges kapacitású napelemnek helyet biztosítani, és távhő sem elérhető. Ez esetben a hatékony hőszivattyú működéséhez szükséges a hálózatról az éves szinten helyben megtermeltnél több áramot vételezni. A hálózati áram szerencsére egyre nagyobb mértékben megújuló energiából származik, emellett az EPBD tiszta energiaforrásnak tekinti az atomenergiát is. Ezek összes aránya a hálózati áramban Magyarországon jelenleg 60% körül van. A jelenleg érvényes Nemzeti Energia Stratégia szerint ezt 2030-ra 90%-ra szeretnék emelni. Vagyis valójában már csak egy kis része marad az energiának, ami nem lesz kibocsátásmentes. Ebben az esetben az irányelv megengedi, hogy a nemzeti szabályozás rendelkezzen az ilyen esetben elfogadható megoldásról. Ez ma még Magyarországon nem kidolgozott, de egyik megoldás lehet, hogy ezt az árammennyiséget valamilyen zöldáram (pontosabban ennek termelését igazoló úgynevezett eredetigazolás) vásárlásával kelljen kompenzálni. De az is lehet, hogy egy csekély mennyiség esetén a magyar szabályozás engedélyezi majd a hálózati áram használatát egyéb kompenzáció nélkül is.”
Mint látszik, ahhoz, hogy az épületek kibocsátásmentesek legyenek majd, meg kell lennie a kormányzati szándéknak is arra, hogy az egész energiatermelést „kizöldítsék”. Szakszóval: dekarbonizálni kell az energiatermelést a fosszilis energiahordozók folyamatos kiváltásával és a megfelelő energiatároló kapacitás kiépítésével. Mivel lehet helyettesíteni a szén- és gázerőműveket? Nukleáris energiával, zöldhidrogénnel, szél-, víz- és naperőművekkel, esetenként biomasszával. Ehhez hatalmas beruházások kellenek, amiknek az előkészítése folyamatban van.
Szabályozható energiavétel, -tárolás és -termelés
A megújuló energiaforrások rengeteg „ingyenenergiát” adnak, csak nem egyenletes elosztásban. Akinek van napelemes rendszere, és figyelemmel követi, hogy mikor mennyit vételez a hálózatról, és mennyit táplál vissza, az láthatja, hogy sok esetben nem akkor van a termelés csúcsa, mint a fogyasztásé. Emiatt aztán a „zéró kibocsátású” épületekben kötelező lesz egy bizonyos fokú épületautomatizálás. Ez akkor indítja majd a nagyobb fogyasztókat, amikor energiabőség van. Ez a megoldás akkor is működik, ha nem az épületen lévő pl. napelem termeli az energiát, hanem a hálózatról érkezik a zöldáram, hiszen akkor is lesznek csúcsok és völgyek az energiatermelésben.
Teljes életciklusra számított karbonlábnyom
Egy épületnek nemcsak a használata, hanem a felépítése is rengeteg környezetszennyezéssel jár(hat). Ezt a szennyezést is csökkenteni kell az EU-s irányelv alapján.
Az életciklus-elemzés kötelezettsége 2030-tól lép életbe minden új épületre, illetve 2028-tól a nagyobb, vagyis 1000 m²-nél nagyobb hasznos alapterületű új épületre. Első körben nem lesz rá határérték, csak ki kell majd számolnia a tervezőnek vagy az energetikusnak ezt az értéket. Miért kell kiszámolni, ha még nem lesz rá határérték? Leginkább azért, hogy látható legyen, hogy mit okoz az építkezés, és a tervezők hozzászokjanak ahhoz, hogy a „zöld” szempont is egy fontos tervezési szempont.
Mikor lesznek kötelező határértékek? Erre a tagállamoknak ütemtervet kell kidolgozniuk 2027 januárjáig, majd 2030-ig kell bevezetni, $\text{CO}_2\text{ kg/négyzetméter}$ formában. Ezek az értékek minden tagállamban mások lesznek, hiszen a helyi alapanyagok előállításának is más-más karbonlábnyoma van. Teljesen más érték jön ki, ha mondjuk egy zsák cementet egy dániai tengeri szélerőműves „energiamixszel” gyártanak le, vagy ha szénerőmű termeli az energia nagy részét az adott országban. Ez a határérték egyébként a gyártókat is arra fogja késztetni, hogy zöldítsék a gyártási folyamatukat, hiszen minél alacsonyabb a gyártással kapcsolatos szén-dioxid-emisszió, annál több helyre tudják majd eladni az általuk gyártott termékeket.
Jelenleg csak az épületeink működése alatti szennyezésre (B6-ra) vannak határértékeink – pedig az egész épület életciklus-elemzése így nézne ki.
Hogyan jön ki a teljes épület beépített karbonlábnyoma? A teljes életciklusra számított karbonlábnyom egyik meghatározó tétele a beépített karbon értéke. Ez az összes beépített építési termék és berendezés karbonlábnyomától függ.
„Minden építési terméknek lesz majd egy adatlapja, amiről megtudjuk, hogy adott terméknek mekkora a beépített karbonlábnyoma, azaz hány gramm $\text{CO}_2$-egyenértékkel számolhatunk. A termékek karbonlábnyomai alapján pedig az épület egész életciklusára ki kell majd számolni az épület karbonlábnyomát is az építéstől az üzemeltetésén át egészen az elbontásig” – vázolja fel a jövőt Szarvas Gábor.
Az épület életciklus-számításához tehát az összes olyan építési terméknek, berendezésnek, „hozzávalónak” az adatlapjára szükség lesz majd, aminek a tömege eléri a teljes épülettömegnek az 1%-át, pl. a hűtő-fűtő berendezések, a légtechnikai egységek stb. Ha a már működő külföldi példákat nézzük, akkor nem kell majd darabonként elszámolni pl. a csövekkel – ez feleslegesen nagy munka lenne –, hanem az épület négyzetméteréből visszaszámol majd az erre alkalmas program ezeknek a tömegére is.
Lehetséges azonban egy egyszerűsített számítási módszer alkalmazása is, amit például már több országban, így Németországban és Ausztriában is alkalmaznak. Ezzel a módszerrel a karbonlábnyom-számítás meglehetősen kevés feladatot ad majd az épületgépész szakmának. Mivel a beépített karbon döntő többsége a tartószerkezetet alkotó anyagokból, főként a betonból és az acélból (cementgyártás, beton előállítása, betonacél, IPE és hasonló tartók stb.), valamint a szigetelőanyagokból tevődik össze, ezért az egyszerűsített számításhoz elég lesz ezeknek a pontos tömegét, típusát és ez alapján a karbonlábnyomát megadni. Ha ezt az aránylag pontosan kiszámított beépített karbonértéket megszorozza a számítást készítő szakember egy meghatározott értékkel (ami a német és osztrák gyakorlatban 1,4), akkor meglepő pontossággal kijön az épület teljes beépített karbonlábnyoma. Tehát ebben a maradék, a példában szereplő 40%-ban jelenik meg az összes többi építőanyag karbonlábnyoma – a gépészettel együtt.
Ha a beépített karbont már tudjuk, abból a program számolni fogja a teljes életciklusra számított karbonlábnyomot is. Hogyan kell számolni azokkal a berendezésekkel, pl. a hőszivattyúkkal, amiket többször is cserélni kell az épület élettartama alatt?
„Az életciklus-elemzések módszertana kezeli a rövidebb élettartamú berendezések életciklus során történő cseréjének kérdését: ezek esetében, ha pl. egy berendezést az épület 50 éves életciklusa során 25 év után egyszer teljesen újra kell cserélni, akkor a vonatkozó karbonlábnyomot kétszeres értékkel kalkulálva kell figyelembe venni az épület karbonlábnyomában.”
Szarvas Gábor szerint célszerű lesz előre felkészülni a változásra, amihez a tulajdonosok, beruházók, üzemeltetők és tervezők egyaránt támaszkodhatnak a tanácsadói szektor felkészültségére.
Sipos Anna
környezetmérnök
(A szerzőről: Környezetmérnökként 2003-ban végzett a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskolán. Néhány évig ténylegesen környezetmérnökként dolgozott, azonban 2009 óta építőipari újságíró. Leginkább az épületenergetika és az energiafogyasztás passzív és aktív csökkentése foglalkoztatja. Saját családi tervezőcégükben is aktívan tevékenykedik, számtalan alacsony energiás és passzívház terveit rajzolta már meg, illetve számolta végig az energetikáját a PHPP-programmal. Folyamatosan jelen van a fontosabb, tervezőknek és kivitelezőknek szóló építőipari rendezvényeken. Itt elsősorban az újdonságok és a gyakorlati jelentőséggel bíró változások, új technológiák érdeklik.)
Hozzászólások